I Need U:7.fejezet

Első osztályos voltam,mindössze 6 esztendős. Néhány hete jártam csak iskolába,aznap este épp az írásgyakorlatot csináltam,amit másnap be kellett mutatni a tanítónak.  Siettem,mert anya szólt,hogy a vacsora nemsokára kész,és igazán nem szerettem kihűlni hagyni a friss kimchit.  Szinte a számban éreztem a kellemes ízt,és éreztem az általa készített gyümölcstea édes illatát. Apáék biztos kávét isznak majd helyette. Vajon Rinie végzett már a feladattal?
Elkalandozásomból a ceruzahegy törésének hangja rángatott vissza. Lebiggyesztett ajkakkal emeltem szemmagasságba a kedvenc,kényelmes fogású íróeszközömre;de nem estem kétségbe. Kéznél volt a hegyezőm,így gyorsan belehelyeztem,majd ügyesen forgatni kezdtem benne. Hogy a hegyező fém része volt e életlen,vagy én ügyetlen nem tudom,mindenesetre hegy nélkül bukkant ki ismét a ceruza vége. Beletörhettem.
Anya vagy apa biztos segít kipiszkálni.-gondoltam,és teljes nyugodtsággal lemásztam a székemből,s kezemben a két eszközzel vidáman letrappoltam a lépcsőn.
-Semmi közöd hozzá!-hallottam meg félúton a dühös férfihangot,melyet rögtön felismertem,majd egy csattanást és egy halk,nyüszítéshez hasonló hangot. Anya.-villant át az agyamon,és elbizonytalanodva tettem meg az utolsó lépéseket a földszintig. Korábbi jókedvem nyomtalanul elszállt.
-Ap...-kezdtem a konyhába belépve,de a látványtól torkomra forrt a szó.
A szüleimet akkor láttam utoljára egymás szemébe nézni. Az akkor még 30.életévét töltő anyukám a pulton támaszkodott derekával,egyik kezét vörös tenyérnyommal megbélyegzett arcára szorítva,míg a másikban egy fehér, porszerű anyaggal teli nejlonzacskót tartott,akkor fel sem fogtam mi az. A tekintete volt,ami sokkal inkább beleégett az emlékezetembe. Gyűlölet. Olyan átható formájával nézett a férjére,amelyhez hasonlót azóta sem láttam. Emellett pedig,mintha egy bizonyos csillogás kihúnyt volna belőle.
Gyermeki naivitással léptem oda apához,egyszerűen ignorálva a hangokat és nagy szemekkel figyelve felé nyújtottam a dolgokat.
-Segítesz?-kértem a tőlem telhető legédesebb hangon,kicsit el is mosolyodtam. Az ő arcán is hasonló kifejezés jelent meg ,csak teljesen más töltettel,miközben kiütötte kezemből szeretett tárgyaimat. A hegyező csörömpölve ért földet,a ceruza pedig még a levegőben darabokra tört. Nagyjából úgy,mint nem sokkal később az addigi életem.
-Tudni akarod miért kell az?-bökött a fehér anyag felé,és anya arcát vizslatta.-Miatta.
Lesokkolva meredtem rám mutató ujjára. Rosszat csináltam volna? Gondot okoztam nekik?
Nem jutott időm választ találni,apa megragadta anya szabad kezét és a kijárat felé szalajtotta. A szép arcú asszony,aki mindig mosolyogva olvasott nekem esténként elalvás előtt,megtántorodva támaszkodott meg az ajtófélfában,szemeit könnyek alkotta fátyol homályosította.
-Sajnálom,kicsim...-suttogta. Évek múltán is zihálva ébredtem az éjszaka közepén,ha álmomban megjelent lebbenő haja,és egy pillanat alatt eltűnő alakja.
A rendőrségre futott,mint utólag megtudtam. A drogfogyasztást nem tudta bizonyítani soha a bíróság előtt,csak azt,ami épp akkor kezdődött,mikor egyedül hagyott a saját apámmal.
-Minden a te hibád.-lépett felém fenyegetése kíséretében,és elemelt az étkezőasztalról egy kést. A fém csillanása minden bizonnyal visszatükröződött egy pillanatra könnyes szememen,talán ez hergelte fel még jobban,nem tudhatom. Az első vágás...az oldalamat érte. Hogy sose felejtsem,egy halványan örökké látszódó heg emlékeztet erre a mozdulatára,minden egyes nap.
Annyira zavart és meglepett voltam,hogy kiáltani sem tudtam. Az arcomon legördülő könnycsepp jelezte a fájdalmat amely vele járt,és a ruhámat átitató sötétvörös vér. Térdre rogytam,és a padlóra meredtem. Nem fogtam fel semmit a történtekből,nem ért el a tudatomig a következő vágások és rúgások gondolata.
Néhány perccel később eszméletemet vesztettem a saját vérem alkotta tócsa közepén. Az utolsó,amire emlékszem,a kávéfőző sípolásra emlékeztető hangja,ami annyira sértette a fülem...

Ezt a hangot hallom visszacsengeni,mikor magamhoz térek. Csakhogy azóta eltelt jópár év,én pedig felfogtam,ami történt. Azt is,hogy tehetetlen vagyok. Egykori apámnak nyomát sem látom már,minden bizonnyal rég elment. Erősen szédülök a vérveszteségtől. Anyának nem eshet bántódása.
Még mindig hallom. Képzelődnék?
A felismerés akkor nyilall belém,mikor a csengő zaja mellé az ajtón való határozott kopogás is társul. Francba. Feltápászkodom,és egyik kezemet a sebemre szorítva állok meg a bejárat előtt. Nem,nem lehet,ő már elment. Sóhajtok egyet,majd szabad kezemmel résnyire nyitom az ajtót ügyelve,hogy az arcomon kívül semmit ne láthasson az előtte álló.
-JungGi! Bocs,zavarok?-kell egy pillanat,mire felfogom a szavait.
-Sz-szia Tae.-emelem tekintetem a fiúra,s érzem az elrejtett kezemen lecsorgó vércseppet,miközben újdonsült vendégem elmosolyodva,kicsit zavartan a hajába túr.

I Need U:6.fejezet

[Készítettem egy kis kedvcsináló trailert a ficihez,a következő linken találjátok : https://youtu.be/bhKzMuRs0K0
Jó olvasást,és ha lehet kérnem,írjatok véleményt is.^^]

-Hol van?-kérdezi ingerülten. 8 éve nem láttam,és most itt áll előttem

Megszökött. Egyedül vagyok ellene. Újra bántani fog.
-Nem tudom miről beszélsz...-a lábaim legalább annyira remegnek,mint a hangom.
-Ne tettesd a hülyét,te kis lotyó.-egyik kezét a torkomnak szorítja,s a falhoz nyom.-Pontosan tudod,hogy arról a semmirekellő anyádról beszélek.
-Én...másfél hónapja volt itthon utoljára.-suttogom a maradék levegőmmel és szédülni kezdek.
Pofon csattan az arcomon. Semmi baj. Csak emlékeket idéz fel.
-A rohadt...-sziszegi majd kést ránt s gyakorlott mozdulattal mély sebet ejt a felkaromon. Felnyögök és mikor elenged,erőtlenül lecsúszom a fal mentén. Mit akar tenni?-zakatol fejemben a gondolat.
Köp egyet mellém a padlóra majd haragos léptekkel elkezdi körbejárni a házat. A földszinttel kezd,egyre elmosódóbb látásommal pedig minden mozdulatát követem. Mindent feltúr de úgy tűnik,eddig nem találta meg amiért jött. Hívnom kell a rendőrséget...egy szökevény épp most dúlja fel a házat,miután megsebesített. Ez a férfi egykor az apám volt. Azóta a bizonyos eset óta,körülbelül egy évtizede nem tekintem annak. Nem ember a szememben.
Feltrappol a lépcsőn én pedig megpróbálok feltápaszkodni. Ha azt hiszi,egyetlen vágással mozgásképtelenné tehet,tényleg nem ismer. Ironikus helyzet,hiszen pont ő volt az,aki "edzette" a fájdalomküszöbömet. A saját,akkor kisiskolás lányán.
Nehezen talpraállok a magam köré alkotott kis vértócsában. Francba. Sikerült mélyre hatolnia a karomban.
Egyik tenyerem a sebre szorítom és némán kibotorkálok a nappaliba. A kávézóasztalon megtalálom a mobilomat,remegő kézzel oldom fel a képernyőzárat. Szerencse,hogy ilyen gondatlan,de sietnem kell. Bepötyögöm a rendőrség számát és már indítom is a hívást.
-Rendőrség,tessék.-hallom meg az unott hangot a vonal másik végén.
-Az eltűnt szökevény a házamban tartózkodik,a cím...-ekkor valami megakadályoz a mondatom befejezésében.
Egy puskacső hideg,fémes jellegét érzem meg a tarkómon.
-Tedd le,vagy lövök.-morran mögülem a fenyegető hang,én pedig egy másodperc hezitálás után eldobom a telefont a sarokba.-Ügyes ribanc.-már a hangjától is ráz a hideg,ráadásul a fegyvert még mindig rám szegezi. Képes lelőni,efelől semmi kétségem.-Ha bárkinek beszélsz arról,hogy itt voltam,kinyírlak.-vigyorog miközben lassan leereszti a pisztolyt és kopott bőrkabátjának zsebébe süllyeszti egy papírkával együtt. Anya asztalán láttam azt korábban.-suhan át agyamon a gondolat,de a félelemtől nem jön ki egy hang sem a számon,csak lassan bólintok egyet.-Rájövök,ha eljár a pofád.
-Értettem.-hajtom le fejemet és még jobban szédülni kezdek. Ezek után bármit is tesz,az az én hibám. Mert nem jelentettem a hatóságoknak. Arcomat kezeimbe temetem majd csendben zokogni kezdek. Valami furcsát érzek az egyik tenyeremen...a seb.-nyilall belém a fájdalommal együtt a felismerés,és saját véremtől ragacsos kezemre emelem tekintetem. A látvány volt az utolsó csepp a pohárban.
Mielőtt hallanám az ajtó csapódását "apa" mögött,eszméletlenül rogyok le a parkettára.
Életemben másodszor érzem úgy,hogy egy kicsit meghaltam lélekben.

I Need U:5.fejezet

A csajos esténket követő héten hiába várok Tae lépésére. A közelemben marad egész nap,de nem egyértelműsíti a szándékát. És ez bosszant.
A fiúkkal viszont teljesen összeszoktunk,és bár nehezemre esik megbízni valakiben,velük talán sikerülni fog. Rendes srácok.
-Nem tudom mit vegyek feeeel! Segíts~!-hallom Rinie ideges hangját a vonal másik végéről,mire felnevetek. Nos,Kook elhívta vacsizni,emiatt pedig egésznap kibírhatatlanul szerelmes. Csak viccelek,örülök neki,hogy összejön a dolog.
-Lássuk csak...-sóhajtok.
-A fekete naci meg a nyaklánc megvan,csak a fölsőre nincs ötletem.-hadarja.
-Mi lenne ha pirosat vennél fel? A kedvenc színével simán leveszed a lábáról...-mosolyodom el. Elég ironikus,hogy olyan ad éppen tanácsot,aki életében egyszer randizott. Már ha 7.-esen egy közös fagyizást annak lehet nevezni.
-Giya!-hallom,ahogy homlokára csap.-Tökéletes,tudod az a rövidített derekú ing,tavaly vettem!-magyarázza lelkesen,én meg egyetértőn hümmögök.-Imádlak,köszi.-teszi hozzá és magam előtt látom,ahogy megnyugodva elvigyorodik.
-Nincsmit.-mosolygok majd elköszönünk,végül is egy lánynak már délután 4kor el kell kezdenie készülődni a 7 órai találkára. Az univerzum újabb rejtélye,de mindegy is.

Bekapcsolom a tévét,majd leballagok a konyhába egy pohár vízért. Úgy tervezem,hogy ez előtt fogom halálra unni magam,mivel a tanulnivalóim katonás rendben,készen pihennek az asztalon.
Kitöltöm a hideg italt,közben idelentről hallgatom a délutáni híreket.
Újabb frontális ütközés történt Gangnam tartomány területén,a két autóban a vezetőket kivéve...
-Idióták.-motyogom. Mindig elkenődöm ha ilyesmit hallok,mert dühít,hogy az emberek többsége nem elég óvatos.
A Seoul Örökségi Bizottság hivatalosan is kihirdette a nyertes pályázatot az újonnan épült...
A csengő zaja szakítja félbe a bemondót,én meg rohanok a bejárathoz.
Anya az?! Milyen rég láttam már...
Izgatottan fordítom el a kulcsot a zárban,majd kinyitom az ajtót.
Az egyik legőrizettebb börtönből szökött meg az a férfi,akit családja bántalmazásáért ítéltek 20év börtönre,nevezetes G.úr. Kérjük,aki látja,értesítse a...
-A...a-apa?-dadogom ijedten és hátrálok egy lépést.

I need U:4.fejezet

-Azt hittem sosem szabadulunk...-nyitja ki szekrényét Rinie és unottan bedobálja a kémia cuccát. A munkafüzetben leckét kaptunk holnapra,de úgy látom nem izgatja különösebben.
-Csak induljunk végre haza.-sóhajtok.Persze ha az uraságok is méltóztatnak elkészülni.-pillantok mosolyogva a folyosó túloldalán lévő szekrényekhez,ahol Tae,Kook és a többiek épp felröhögnek valamin.
Azóta a reggeli séta óta jobban megismerkedtünk és szinte egész nap együtt lógunk velük. Természetesen másokkal is összebarátkoztunk,valahogy mégis ehhez a csapathoz húz a szívünk. Oké,valójában megtaláltuk az értelmiségi szintünknek megfelelő társaságot.
-JungGi szíveeem~!-hallok meg egy fülsértően nyávogós hangot.
-Szia EunJi...-fordulok a közeledő lány felé. Tipikus divatbaba,aki mindenkit magának akar. Eddig csak néhány szót beszélgettünk,de ahogy a magassarkújában felém tipeg,valahogy nem kapok kedvet a további társalgáshoz. Nem vagyok ellenségeskedő típus,sőt,inkább tartok az ilyen lányoktól,de megérzésem szerint amúgy sem igazán egyezik a lelkivilágunk.
-Csak azért zavarlak...-fecsegi amint közelebb ér,én meg szédülni kezdek a nyilván nagyon márkás parfümjének émelyítő szagától.-Szóval meg kell dumcsiznunk valamit,drágám.-hangja lekicsinylő és keserédes,amitől máris kiráz a hideg.
-Mire gondolsz?-nézek rá meglepetten és torkomban gombóc keletkezik. Teszi a fejét,de nyilván nem megdicsérni jött vagy elcsevegni az új Gucci táskájáról. Mondjuk belőle bármit ki lehet nézni.
-Tisztázzunk valamit,törpi.-lép közelebb és holdjárójában felém hajolva elsötétül 2 kiló vakolattal elfedett arca.-TaeHyung...szóval nem illik egy hozzád hasonló nyomihoz.-elkacarászik saját gonoszságán,majd folytatja.-Csak jegyezd meg,hogy ő az enyém és akkor talán megengedem,hogy élvezd a gimis éveidet.-vigyorog. Fenyeget? Nem tudok mit válaszolni,csak állok és enyhén ijedten bámulok.
-Ne is álmodj róla.-magasodik felém hátulról egy alak,mire megkönnyebbülten felsóhajtok.-És ha nekem ő tetszene? Semmi közöd hozzá,bárki is vagy.-alázza le lazán vigyorogva Tae és kezeit vállamra teszi.-De abban biztos lehetsz,hogy megtalállak,ha még egyszer sértegetni vagy bántani mered.-jelenti ki magabiztosan. Az agyamban össze-vissza kavarognak a gondolatok. Oké,ez kezd túlságosan filmszerű lenni...miért áll ki ennyire értem?
-Idióták.-sziszegi felháborodottan a lány,majd haját feltűnően átdobja vállán és elviharzik mellettünk.
-Hú.Köszi.-nyögöm ki. Értelmesebben nem tudok megszólalni,csak hálásan pislogok Taere. Hozzászoktam már a beszólásokhoz,főként a kemény 154 cm-es magasságom miatt,de ez most váratlan volt. Az meg még jobban,amit ez a srác csinált.
-Nem bírom,ha szapulják azokat,akiket kedvelek.-vigyorodik el és zavartan beletúr dús hajába,majd lazáén visszasétál a szekrényéhez,ahol a táskáját hagyta.
-Mehetünk?-toppan mellém Rin,az oldalán pedig rögtön megjelenik Kook. Áh,szóval hozzá szublimált el.
-Hali csipetcsapat.-bukkan fel J-Hope is,majd sorra Suga,RapMon,Jimin és végül Jin is megérkezik. Miután mindenki előkerült,a megszokott-igen hangos-módon megindulunk a kijárat felé.

Később,mikor a másnapi tanulnivalókkal végezve lehuppanok az ágyamra,sem tudom kiverni a fejemből,amit vöröske mondott. "És ha nekem ő tetszene..."-visszhangzik mély hangja a fejemben és értetlenül pislogok az ölembe.
A kapucsengő zaja rángat ki gondolataim közül. Az órára pillantok majd sietek ajtót nyitni Rinienek. Még a suliban megbeszéltük,hogy nálam alszik,tekintve,hogy igen sok kivesézni valónk akadt a hét kezdete óta.
Na,ezek miatt a csajos esték miatt viszont szeretem,hogy lényegében egyedül lakom itt. Legalább ilyen alkalmakkor nem kell engedélyt kérnem senkitől és nyugodtan csinálhatunk azt,amihez csak kedvünk szottyan.
-Képzeld Kook hazáig kísért.-újságolja legjobb barátnőm miközben ledobja a pultra a hozott nasikat.-Ketchupos.-emeli fel vigyorogva a chipses zacskót. Örök kedvencünk,még tavaly fedeztük fel és azóta is elengedhetetlen kelléke a programjainknak.
 Szokásos módon hajnalig beszélgetünk. Kitárgyalunk mindent,ami eddig történt és mindenkit,akivel megismerkedtünk. Főképp természetesen JungKookot és TaeHyungot elemezzük. Előbbi viselkedése,aranyos közeledése egyértelmű Rin felé. Mellesleg szerintem már gyűjti a bátorságot,hogy találkára hívja. Ellenben vöröske...Tipikusan olyan,akin napokig lehet rágódni. Mi a célja,ha egyáltalán van neki? A jelleme,imidzse egyértelműen "rosszfiús",mégis jó fej és érdeklődő. A két látszata szöges ellentétei egymásnak. Titokzatos,mert úgy érzem ismerem de valójában nem tudok róla semmit.
-Azt még nem tudom...-sóhajtok az ágyban kuporogva,hajnali kettő felé.-Hogy a francba koncentráljak a tanulásra,ha folyton rajta kattogok?-suttogom őszintén a plafont bámulva. Az embereknek nehéz legyőzni a megrögzüléseket,nekem például a maximalizmust.
-Ha tényleg akar valamit,meg fogja tenni az első lépést.-jelenti ki kuncogva barátnőm.-Csak várni kell.
Várni...Mostanában kibontakozó kicsit új énem minden,csak nem türelmes.

I need U:3.fejezet

Másnap igen nyúzott külsővel ébredek,amit a reggelire szokásosan érkező barátnőm meg is jegyez érkezésekor.
-Ne vigyorogj.-zsőrtölődöm a konyhán átcsoszogva.
-Neked is jó reggelt.-ül le fülig érő szájjal az asztalhoz,majd nekifog egy szendvics elfogyasztásához,amit nem  is tudom honnan szerzett. Néha megfordul a fejemben,hogy rejteget itt valahol egy külön hűtőt. Na mindegy,jobb nem bolygatni az univerzum kifürkészhetetlen dolgait.
Válasznak csak biccentek egyet majd ásítva nyitok be a fürdőbe. A másik dolog,hogy pontosan annyi idő alatt végzek mindennel,míg ő reggelizik. Na jó,van mikor gyorsabb vagyok.
-Behéltem heghel Kookhal.-meséli teli szájjal Rinie.
-Parancsolsz?-nevetek elhaladva előtte,hogy a szobámba siessek-a természetesen este kikészített-ruhámért.
-Ah momhom...-végre lenyeli a falatot,így emberi hangokat hallatva folytatja.-Szóval Kook felajánlotta,hogy mehetnénk együtt suliba...Nem kettesben,mielőtt félreértenéd.-nevet fel.-Mi ketten,Kook és pár haverja.
-Pár haver?-ráncolom homlokom miközben ismét lesétálok a lépcsőn. A reggeli készülődés felér egy jókis edzéssel,ha az ember emeletes házban lakik.
-Ott lesz Ő is.-kacsint sokatmondón,mire habogva rázom meg a fejemet.
-N-nem azért,nem rá gondoltam...-pirulok el zavartan(inkább csak magamnak sem vallanám be,hogy de,pontosan Taere céloztam),majd inkább nekiállok kávét főzni.
-Ühümmmm...-harap bele Rinie vigyorogva a szendvicsbe.

Fél órán belül mindketten felöltözve lépünk ki a bejárati ajtón,szerencsére ma már időben.
-És hol beszélted meg a találkát a hercegeddel?
-Ide jönnek,ha minden jól megy min...-persze ideje sincs befejezni a mondatot,mert hangos ordítás-igazából köszönés-szakítja félbe. Szóval tényleg eljöttek.
-Azt nem mondtad,hogy a "pár",az...-gyorsan számolok.-Hetet jelent.-suttogom elhűlve,földbe gyökerezett lábakkal.
-Mint a gonoszok.-vigyorog Rin és a kertkapu felé kezd húzni.
-Sziasztok.-mosolyog ránk Kook elsőnek.
-Hali.-vigyorodik el szemtelenül Tae. Azt nem tudom nekem miért tűnik annak,de az és kész.
-Jimin vagyok.-mutatkozik be fülig érő szájjal egy még ismeretlen,feltűnő karizmokkal rendelkező tag.
-Jin,az egyetlen épeszű a csapatban.-hajol meg egy másik. Ezzel nem mintha megnyugtatott volna,de kifejezetten normálisnak tűnik.
-HoSeok vagyok,a barátaimnak J-Hope.-ugrándozik izgatottan köre-körbe a fekete hajú,mi pedig mosolyogva biccentünk.
-RapMonster,alias NamJoon.-kacsint a mellettem álló,majd oldalba böki az egyedüliként kimaradt,álmos szemű fiút:
-Sugaaa,ne aludj már bakker.
-Bocs...-dörzsöli meg szemét,majd lapos pillantásait ránk emelve óvatosan elmosolyodik:-Ne haragudjatok,YoonGi vagyok.
-Én Rin vagyok..-mosolyog barátnőm.
-Én pedig JungGi.-felelek enyhén meghajolva,hisz az illem mégiscsak így kívánja Koreában.
-Király.-mosolyog a magát Jinnek nevező.-Na de induljunk is,
Útközben hangosan nevetgélve beszélgetünk. Kellemes kis társaság és látszik,hogy már jól összeszokott csapat.Kook lépked a csöppet sem zavarba eső sorstársam oldalán,őket figyelem. Irtó aranyosan mutatnak.
Elgondolkozva bambulok le a járdára,mikor megszólal mellettem valaki.
-Ember,be fogok aludni...-ásít Tae,én meg fejcsóválva nézek fel rá. Na nem olyan értelemben,csakhogy lehet vagy százhetvenvalahány centi...jómagam a 154-emmel sosem számítottam felhőkarcolónak.
-Hogyhogy nem aludtál?-mosolygok halványan. Azért nem beszélgetek én olyan bátran akárkivel. Pláne egy ilyen félistennel nem szokásom.
-Mert egy bizonyos valakivel beszélgettem körülbelül hajnali 1-ig.-néz le szemeimbe és kacsit. Francba,pontosan tudja,hogy ez jól áll neki. Zavartan hümmögök de értelmes választ nem tudok kinyögni. Még szerencse,hogy HoSeok csoportost beszélgetést kezdeményez,azzal a céllal hogy megismerjük jobban őket.
Mint megtudjuk,Kook jó tanuló,de udvarias és nagyon jófej is. Emellé helyes kis külső társul,így magamban ismét sok sikert kívánok Rinienek. J-Hope-megengedte hogy így szólítsuk-a banda legbolondosabb és egyben aranyszívű tagja. Jint mondanám a legkomolyabbnak,tiszteletre méltó hogy ennyi idióta között nem dőlt még ki. Suga elmondta,hogy imád kosarazni és aludni. Na igen,utóbbi az út ideje alatt is megmutatkozott rajta,egyébként nagyon aranyos fejet vágott,mikor az álmosságról panaszkodott. RapMonster érdeklődő,magunkról kérdezgetett és laza stílusban magáról is elárult kicsit. Olyan zsigeri profinak tűnik...a lányok fejének elcsavarásában. Jimin szenvedélye elmondása szerint a tánc,izmos testalkatán meg is látszik a sok edzés. És végül Tae. Kíváncsivá tett,hogy nem mondott magáról semmi konkrétat. Mostmár komolyan érdekelne mit takar a külseje,és azt a bizonyos kérdést sem felejtettem el,ellentétben azzal,hogy végülis az iskolába igyekszünk tanulni,ahol kötelességeim szerint nem a haverkodás lenne az elsődleges feladatom...Helló,középsuli.

I need U:2.fejezet

-Én is örvendek.-mosolyodom el óvatosan pontosan utánozva a hangsúlyát.
Az ajtó nyílik és egy 30-as éveiben járó férfi lép be rajta,újdonsült matektanárunk személye. A névsorolvasás után megkezdi az órát,én pedig jegyzetelés közben meghallom ahogy Rinieék halk suttogásba kezdenek. Magamban mosolyogva igazítok fülem mögé egy hajtincset. Látszik,hogy megtetszett neki a srác,s bármiben lefogadom,hogy Kook is viszonozza.
-Szóval jó tanuló vagy.-zökkent ki gondolataimból Tae. Meglep,hogy beszélgetést kezdeményez. Mindenesetre nem csigázta fel az érdeklődésemet,így visszasúgok:
-Annyira legalább,hogy nem fogok óra közepén veled társalogni...
-Igen?-vigyorog válaszomon.-Akkor mikor beszélgetnél velem szívesen?
Megütközve állok meg a jegyzetelésben és a srácra emelem tekintetem.
-Mire célzol?-kérdezek vissza óvatosan.
-JungGi,TaeHyung;azonnal fejezzék be.-pirít ránk szigorúan a tanár úr. Tae így csak kacsint egyet,mire felsóhajtva kezdek neki a táblára éppen felkerülő újabb másodfokú egyenlet lemásolásának. 

-Szóval az összes órát végig leveleztünk...És olyan aranyos! Minden órai munkát rendesen csinált közben és aaa...olyan szép szemei vannak.-nevet fel Rinie a hazafele vezető első utca lesétálása közben.
-Jeon JungKook,Te aztán rendesen elcsavartad a barátnőm fejét.-ciccegek tettetett felháborodással,legbelül persze nagyon örülök hogy ilyen vidám.
-Héhé,ilyeneket ne mondj~!-pirul el rögtön és oldalba lök.
-Ha egyszer így van.-mosolygok boldogan.-De tényleg,normális srácnak tűnik.-adom képletesen áldásomat a dologra mire Rin a nyakamba ugrik.
-Ugye?!-kacag,én pedig fejcsóválva ölelem át. Teljesen belezúgott.
Nekem azonban nem szabad ilyesmivel foglalkoznom...már most jól kell teljesítenem,hogy bekerülhessek az egyetemre,amit már jópár hónapja kinéztem magamnak. Hát igen,a szigorú neveltetésnek hála elég maximalista vagyok tanulmányok terén.Szóval Kim TaeHyung,szépen megkérlek,hogy szállj ki a gondolataimból...

Hazaérve ledobom magam a kanapéra és a nap eseményein kezdek töprengeni. Az iskola szimpatikus volt és azok is,akikkel a nap folyamán beszélgettem az osztályból. De TaeHyungot sehogy sem tudom hova tenni.
Nagy nehezen ráveszem magamat a leckeírásra-mert a tanáraink már első nap megtiszteltek minket egy nagy adaggal-így felsétálok a lépcsőn az emeletre és a szobám felé veszem az irányt.
Nem is tudom mióta lakom egyedül. Hivatalosan persze nem,de anyát jó,ha kéthavonta látom...Megértem,hogy folyamatosan utazik a munkája miatt,mégis sokszor érzem magányosnak magamat a házban. Még mindig jobb mintha apával lennék itt...
Újabb elkalandozásomból a telefonom rezgése szakít ki,s az íróasztal elé leülve veszem kézbe a készüléket. A képernyőzárat feloldva meglepetten pislogok a képernyőre. "Kim TaeHyung ismerősnek jelölt." Megnyitom a profilját és akaratlanul a képeire téved a szemem. Többszáz lájk,nyáladzó kommentek de minden szívezésre-természetesen lányoktól-csak egy "Köszi:D"-vel reagált. Furcsa. Visszaigazolom az ismeretséget(miért is ne?),közben érkezik egy másik felkérés is,JungKooktól,amit szintén elfogadok. Az sem kerüli el a figyelmemet,hogy Riniet már közös ismerősként jelezte.
Beletelik egy jó időbe,mire azon kapom magamat,hogy elcsesztem az időmet. Remek,ma már másodjára csinálok rám nagyon nem jellemző dolgot,taps-taps JungGi. Gyorsan megcsinálom a keddre szükséges dolgokat,bepakolok a táskámba aztán a fürdő felé veszem az irányt. A víz frissítően hat a bőrömre így újult erővel térek vissza s az ágyban elhelyezkedve újból a telómmal kezdek babrálni. Bár az idő lassan éjfélhez közelít,egyáltalán nem érzek fáradságot. Rinievel mégegyszer kivesézem a nap minden eseményét,mikor az emlegetett szamár neve villan fel egy kis ikonban. A "Hali!:D mit csinálsz?" kérdésére csak annyit írok Taenek:"Szia:) Nem tudok aludni."-arról nem kell tudnia,hogy ennek az ő értelmezhetetlen kérdésének gondolata az oka.

I need U:1.fejezet

-Ha két másodpercen belül nem jössz,esküszöm itt hagylak.-jelentem ki minimum 20perc várakozás után már vagy ezredjére.
-Csak egy korty...!-érkezik a válasz a konyhából,mire szemforgatva nekitámaszkodom az ajtófélfának,így válaszolok:
-Mintha mondtad volna már ezt... Egyáltalán minek az neked?-érdeklődöm.
-Te is iszol kávét reggelente.-szól megütközve Rin,mikor végre felbukkan a bejárat előtt. Nem lakunk együtt,mégis évek óta nálunk reggelizik suli előtt. Csak emlékeznék mivel vett rá ennek az engedélyezésére...
-De te ennek ellenére is majd bealszol a suliban.-nevetek,miközben hozzávágom a kabátomat. Végre indulásra készen.
-Ilyen unalmas órák mellett azon csodálkozom,hogy nincs vele így mindenki.-feleli barátnőm frappánsan,ahogy a kertkapu felé sietünk. Elmosolyodom de erre már nem tudok mit mondani. Néha neki is lehet igaza.
A leendő iskolánk felé haladva kezdek pánikba esni.
-Miattad el fogunk késni a gimi első napján.-motyogom sietősebbre véve a tempót.
-Nyugi,már nincs messze és még van...-telefonja képernyőjére pillant.-Nyolc kerek percünk.
-Megnyugtató.-sóhajtok,természetesen pont az ellenkezőjére célozva.
Igen,tény,hogy Rinievel sok dologban különbözünk,de ez sosem állt a barátságunk útjába,egyszerűen mindketten elnézzük a másik hülyeségeit...amiből itt is,ott is van bőven. Talán épp emiatt nem tudunk meglenni a másik nélkül.
Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja,hogy a középiskola első napján el fogok késni,minden bizonnyal kiröhögtem volna. Nem vagyok olyan fajta,az ismeretlen iskola felé rohanva 2 perccel jelző előtt mégis átfutott az agyamon a gondolat. Szerencsére nem így lett,bár csak néhány másodpercen múlott. Lélekszakadva nyitottunk be a terembe,amit az értesítőnk szerint az osztályunknak jelöltek ki. A helységben persze már mindenki rendesen előkészülve várta a becsöngőt,mi pedig szemünkkel kezdtünk egy üres pad után kutatni.
-Arról már lekéstetek.-hallok egy szemtelen hangot jobb oldalról,majd odafordulva megpillantom a gazdáját. Nagyjából így definiálnám a számomra tökéletes fiút. Magas,enyhén izmos termet;sötét írusz,és...vörös haj. Huhh. És a szemét! Mellette üresen árválkodott a fél pad.
Riniere nézek,aki az előbb megszólaló srác mögé bámult. Követem tekintetét:újabb egy hely,az asztal felét pedig egy fekete hajú,aranyosan rámosolygó fiú foglalja el.
-Nem lehetne,hogy...-kezdem félve de lelkesen,a magamban taplónak elkönyvelt tag azonban megrázza a fejét.
-Szó sem lehet róla. Én itt szeretnék ülni.-vigyorog szemtelenül,tekintete mégis kedvességet tükröz.
-Akkor...legyen így.-reagál barátnőm és levágja magát a hátsó fiú mellé.
-Nekem jó. Kook vagyok.-mutatkozik be aranyosan mosolyogva újdonsült padtársa.
-Neeeeem. Az kizárt.-pislogok a vöröske melletti helyre.
-Kénytelen leszel.-vigyorog tovább én meg tehetetlenül huppanok le mellé.-Giya vagyok.-mosolygok illendően,mire mimikája ellágyul. Megőrülök! És még jól is áll neki.
-Örvendek.-biccent humorosan.-Én pedig Tae.